Befejeződött a világbajnokság első köre, minden csapatot láthattunk végre, a brazilokat és a mexikóiakat pedig már kétszer is. Össze is állítottam a vébé eddigi legjobb csapatát.

Amennyire nem égett vébélázban sem a világ, sem én a rajt előtt, egy-két nap alatt úgy beszippantott, hogy magam is meglepődtem.

Az van, hogy jók a meccsek. Talán csak egy vagy két olyat tudnék mondani, ami egyáltalán nem tudott érdekelni, ellenben kimondottan emlékezetes több is volt: a spanyolok teljes megsemmisülése, Uruguay sokkszerű összeomlása, az USA meseszerű győzelme a jobban játszó Ghána ellen mind idetartozik. (Az angol–olaszt csak azért nem mondom, mert én azt angolszurkolóként végigidegeskedtem, véletlenül sem éreztem szórakozásnak.)

Míg korábban többször is úgy éreztem, hogy a játékosoknak egy ilyen nagy torna már csak nyűg az egész évi hajtás után, itt most mindenki úgy megy, mintha az élete múlna rajta. Arról nem is beszélve, hogy egyelőre nem hallani elrabolt turistákról, vagy tragédiát okozó, sebtében összetákolt létesítményekről, pedig az előzmények ismeretében ezek sem lennének meglepőek sajnos. És az első két nap után még a bírók is visszavettek a hülyeségből, már nem róluk beszél mindenki.

A focibuzik megunhatatlan szórakozása a különféle válogatottak összeállítása, és egy teljes kör után most én is kísérletet teszek rá. Természetesen nem láttam az összes meccset, úgyhogy nézzétek el nekem, ha lemaradtam egy hibátlan ecuadori jobbhátvéd vagy japán kapus produkciójáról, de olyan hatalmasat talán nem tévedhetek.

Guillermo Ochoa (Mexikó)

Itt rögtön csalás van, mert ő már két meccset is játszott, de a tegnap esti parádé után egyszerűen nem lehet más a legjobb kapus.

Serge Aurier (Elefántcsontpart)

A Toulouse jobbhátvédje beadásából született mindkét gól a japánok ellen, amúgy könnyen lehet, hogy ősztől már az Arsenalban játszik.

Daley Blind (Hollandia)

Bár a legtöbben Robbenről és Van Persie csukafejeséről beszéltek a meccs után, a balhátvéd labdái nélkül egyikük se villoghatott volna. (Hasonlóan jó volt a svájci Rodriguez is ezen a poszton.)

Geoff Cameron (USA)

Az amerikaiak az első percben lőtt góljuk után szinte végigbekkelték a Ghána elleni meccset, a középhátvéd nagy nyomás alatt játszva alig hibázott.

Oscar Duarte (Costa Rica)

Nem ijedt meg Cavanitól és Forlántól, és még gólt is fejelt Uruguay ellen, tehet egy hátvéd ennél többet?

Andrea Pirlo (Olaszország)

Róla tényleg mindent elmondtak már, nála nincs egyelőre jobb középpályás a vébén.

Juan Guillermo Cuadrado (Kolumbia)

A Fiorentina jobbszélsője két gólt is előkészített a görögök ellen – bár James Rodriguez a nagyobb név, Cuadrado volt a legveszélyesebb.

Arjen Robben (Hollandia)

Évek óta mindig ugyanazt csinálja, de most végre bejött neki az is, amit régen mindig elrontott.

Jorge Valdivia (Chile)

Az ő meccsükből keveset láttam, de egyrészt minden tőle indult, ami jó volt, másrészt végre feltehetem a kérdést, hogy emlékszik-e még valaki arra, hogy „a Valdiviának nem kell reklám"?

Thomas Müller (Németország)

Három gól a portugálok ellen, ő megállíthatatlan a válogatottban.

Karim Benzema (Franciaország)

Én még mindig nem érzem őt korszakos nagy játékosnak, de ha jól kiszolgálják, mint most Honduras ellen, akkor elvégzi a piszkos munkát. (Mondjuk Joel Campbell lehet, hogy jobban megérdemelte volna, de most már mindegy.)

Fotó: AP Photo/Fernando Vergara