Elsőre azt hittem, a TV2 kirúgta minden idők legmodorosabb riporterét, de kiderült, hogy nem is. Ritka madár bennem az indulat, de szegény Vujity Tvrtko nevét is alig bírom leírni anélkül, hogy azonnal a fejére ne olvassam a bulvártévézés összes bűneit ától cettig.

Mindegy, erőt veszek magamon.

A Bors azt írja, a szombaton utoljára műsorra került Napló munkatársainak ma mond fel a TV2, maga a sztár viszont már tegnap este elbúslakodta a baját fb-n:

Többen jeleztétek, hogy valamiféle akciónak kellene indulnia a Napló feltámasztásáért. Barátaim, meghat szeretetetek, de a Naplónak vége, megszüntették, a csapatot szélnek eresztették, ráadásul az adott körülmények között már mi sem akartuk (tudtuk) elkészíteni azt a műsort, amit megálmodtunk. Ugyanakkor, tudjátok mit? Ossza meg üzenetemet, és lájkolja posztomat, akinek hiányzik a Napló! Lássák azok is, akik így döntöttek! Az első lájkoló én vagyok! KÖSZÖNÖM A SZERETETET!!!

Na most hogy a többiekkel mi lesz, azt nem tudja a Bors sem, azt viszont igen, hogy Tvrtkónak nem kell a kardjába dőlnie, hiszen továbbra is mokkázhat.

Advertisement

A Napló amúgy több mint tizenhét évig ment. Biztos sokan vannak, akiknek hiányozni fog.