A briteknél kampány folyik azért, hogy a manipulatív és erőszakos csajozási technikákat oktató Julien Blanc ne kaphasson vízumot, az ausztrálok a múlt héten kitoloncolták.

A svájci születésű, de Amerikában élő Blanc a PUA (pickup artist) szubkultúra legbotrányosabb személyisége: ők ugyebár tanfolyamokon oktatják a csajozást az ezen a téren sikertelen férfiaknak. A mozgalom már jó ideje nemzetközivé szélesedett, idehaza is vannak már évek óta PUA-tanfolyamok, és az ezekről készült videók nagy derültséget keltve járnak körbe a neten.

Blanc-on viszont nem nevetnek, hanem inkább megbotránkoznak: ő ugyanis vállaltan manipulatív módszereket hirdet, nem visszariadva a pszichológiai terrortól, érzelmi zsarolástól és a fizikai erőszaktól sem. A Twitterére kitett, majd azóta elérhetetlenné tett, fent látható diagram szerint a nőt egyebek között öngyilkossággal való fenyegetőzéssel, megfélemlítéssel és a társadalomtól való elszigeteléssel kell beidomítani.

Az általa hirdetett technikákba belefér a fojtogatás is, egy előadásán pedig azt mondta, egy fehér férfi bármit megtehet Tokióban, elég a japán lányok fejét az ágyékunk felé húzva annyit kiabálni, hogy "Pikachu"!

Advertisement

A kurzusain 200 és 500 dollár között mozog a részvételi díj, de egy rendes "kiképzés" 2000 dollárba (majdnem félmillió forintba) is belekerülhet. Blanc-t és a módszereit most novemberben kapta fel a média, ezzel párhuzamosan komoly kampány is indult ellene, és az egész pickup artist jelenséget is megvádolták azzal, hogy a férfiakból érzéketlen szexuális ragadozókat nevel, a nőket pedig tárgyiasítja.

Blanc múlt heti, ausztrál turnéját félbe is kellett szakítani a széles körű tiltakozások miatt, és november 7-én be is vonták a vízumát, neki pedig el kellett hagynia az országot. A jövő héten Nagy-Britanniába látogatna, de máris 120 ezernél is többen írták alá a petíciót, amely Blanc beengedése ellen kampányol.

Több brit politikus is csatlakozott a kezdeményezéshez: szerintük fontos ugyan a szólásszabadság, de nem akkor, amikor nőkkel való erőszakoskodásra buzdítanak. Blanc a tervek szerint november 21-én érkezne a szigetországba, de a közhangulat ellene fordulni látszik.

(via Daily Mail)