Megkóstoltam a Kőbányai Világost, Nagy Ferónak és nektek köszönhetően. Jó volt ez nekem?

Úgy kezdődött, hogy néhány héttel ezelőtt előkerült az alapsörös fősodorba – a Soproni, az Arany Ászok és a Borsodi mellé – visszakívánkozó Kőbányai reklámszpotja, amiben kedvenc Nagy Feróm vállalt főszerepet. Igazság szerint már akkor elhatároztam, hogy végére járok ennek a sörnek, de menet közben valahogy elsikkadt a téma a forróságban. Mígnem aztán újra az érdeklődésem homlokterébe került, akkor, amikor Feró mint narrátor és villanás bukkant fel egy Szlovákia-hirdetésben. Az erről szóló poszt alatt többen dicsértétek a Kőbányait, ezek után nem tehettem mást, vettem belőle egy üveggel, és behűtöttem estére, Sziget utánra.

Remélem, elhiszitek: erősen drukkoltam neki, nagyon szerettem volna, hogy jó legyen. Már csak Feró miatt is. Kellemesen kesernyés, könnyű, jól csúszó ivósört próbáltam elképzelni.

De hiába.

A színe olyan, amilyennek látjátok, a habja gyorsan eltűnik, illata és íze lényegében szinte nincs. Kicsit talán édeskés, kicsit talán savanykás, de leginkább semmilyen. Hiányzik belőle minden, ami zavaró lenne, és minden, amitől élvezetes lehetne. Egyszerűen és tökéletesen érdektelen.

Karaktertelen.

Azt mondja a címke, hogy komlót és komlókivonatot – plusz persze kukoricagrízt – is tartalmaz a maláta mellett, de sajnos semmilyen üdítő-frissítő kesernyésséget sem sikerült felfedeznem.

Az alkoholja 4,3-as, ez annyira nem kevés, hogy magyarázhassa érdektelenségét.

Ez van. Higgyétek el, eszembe sem jutott kisfőzdés kedvencekhez hasonlítani, vagy olyasmi elvárásokat támasztani szegénykémmel szemben. Nem valami brutálisan magas sznobmérce miatt bukott el. De egy azért eszembe jutott: olyan messze volt az előtte a Szigeten behúzott két darab – egy csapolt, egy dobozos – hidegkomlós Drehertől is, mint a szezon a fazontól.

Viszont most már úgy érzem, a rám oly jellemző igazságosság jegyében muszáj lesz megnéznem a többit is. Azokat, amiket a poszt elején megemlítettem. Ezt tetted velem, Feró!