A csepeli kettős gyilkosság a legkeményebb bűnügyi történetek egyike volt az elmúlt évtizedben, és most egy dokumentumfilm nyúlt a témához.

Géczy Dávid és Csarnai Attila azzal a célkitűzéssel vágott bele a filmkészítésbe, hogy igyekeznek a lehető legobjektívebben hozzáállni a sztorihoz, ám ez a szándék időközben módosult: a tegnapi bemutató után Géczy el is mondta, egyszerűen nem tudtak teljesen pártatlanok maradni. Ez egyfelől érthető, másfelől nem válik annyira a film javára, amikor a vége felé a narrátor a szerepéből némileg kilépve marasztalja el a bűnösöket.

Advertisement

De ahhoz képest, hogy mennyire rázós és friss még a téma, jól végezték el a feladatot, és az igazi buktatókat elkerülték. Igyekeztek nem túldimenzionálni a kétségtelenül meglévő MSZP-s szálat a sztoriban (arra lehet, hogy egy külön film sem lenne elég), és sokkal inkább a két elkövető lelkivilágát és személyes indítékait vizsgálták, és színészekkel rekonstruálták is a gyilkosságot.

Biztos van, aki nem emlékszik a részletekre: 2009. január 7-én egy csepeli iskolában meggyilkolták az intézmény igazgatóját, Takács Józsefet, és az igazgató-helyettest, Papp Lászlót. Kun Tamást, az iskola gondnokát életveszélyes kézsérüléssel szállították kórházba a helyszínről, és ő egy álarcos gyilkosról beszélt.

A bizonyítékok azonban kezdettől fogva gyanússá tették Kun szerepét, valamint az iskola gazdasági igazgatójáét, Deme Gáborét is. A gyanúból akkor lett vád, amikor megtalálták Papp végig bekapcsolt diktafonját, és a felvételből minden kétséget kizáróan kiderült, a gyilkosságokat Kun követte el, miközben Deme is végig a helyszínen volt, ráadásul utóbbinak elég komoly indítéka is volt: a hatmillió forint, amit ő sikkasztott el az iskolából, és amely miatt Takács el akarta távolítani.

Advertisement

Mondjuk azt valóban jó lenne egyszer megtudni, miről beszélhetett az MSZP-s önkormányzati képviselő Takács a gyilkosság napján a csepeli pártközpontban, illetve a csepeli rendőrkapitánnyal, amikor végül szándékai ellenére mégsem tett feljelentést Deme ellen (Császár Mihály akkori rendőrkapitány azt mondta ebben az interjúban, hogy végül abban maradtak, Takács másnap teszi meg a feljelentést.) Az sem lehet mellékes, mit beszélhetett a gyilkosság napján Deme és Podolák György akkori országgyűlési képviselő.

De ezek a párton belüli kavarásról szóló szálak akkor is félreviszik kicsit a sztorit, hiszen a lényeg a két főszereplőn, Demén és Kunon van.

Az egy dolog, hogy bénák: nem vették észre a Papp kardigánjából kicsúszó diktafont, majd Kun – valószínűleg véletlenül – karon is lőtte magát. Ezeknek köszönhetően mindkettőt el lehetett ítélni életfogytiglanra (Kunt ráadásul ténylegesre), de igazából ha nincs ez a két banánhéj, akkor is nyilvánvalónak tűnik, hogy ők ketten lettek volna az első számú gyanúsítottak. Indítéka Demének volt, Kun pedig a visszaemlékezések szerint a rajongásig tisztelte előbbit, ráadásul a biztonsági kamerák felvételeinek megsemmisítése is helyismeretre utalt. A baleset miatt pedig a meséjüket is újra ki kellett találniuk.

Az egészben az a legdurvább, hogy a filmben kifejtik, ha Deme nem ugrál, az egész sikkasztási ügyet megúszhatta volna felfüggesztettel. Ő mégis biztosra akart menni (komoly politikai ambíciói is voltak állítólag), és most ott tartunk, hogy leghamarabb 36 év múlva szabadulhat.

A film alkotóit egyértelműen a magukat minden terhelő bizonyíték ellenére ártatlannak valló gyilkosok lelkivilága foglalkoztatta, és ennek keretében a végén belemennek egy konyhapszichológia-ízű fejtegetésbe a pszichopatákról. Ehhez szemléltetésül mutattak kiemelkedő személyiségeket, akik képességeiket a jó ügyek érdekébe állították (így Einstein, Thatcher és Diana hercegnő is), majd rossz pszichopatákat, mint Hitler, Sztálin és Mao, de közéjük becsúszott Nixon és Napóleon is, ami hát minimum vitatható.

A legtöbbet azonban a két gyilkos tárgyaláson tanúsított viselkedése mond: Deme többször is elájult, egy időben ő is Kunra vallott, mint aki a saját szakállára cselekedett, de később visszakozott, és egyre lehetetlenebb dolgokba próbált kapaszkodni. Kunon viszont semmi megrendülés nem látszott, sőt az is kiderült, hogy élte meg, hogy védekezésre képtelen embereket lőtt agyon hátulról: “Végre én lehettem a góré.”