Három birtokvédelmi pert tárgyalt a székesfehérvári járásbíróság, kettőben a régi bérlők javára döntött, egyben halasztott. Tudjátok, ez az a sztori, aminek pár héttel ezelőtti fejleménye, hogy az új bérlők több mint százmillió forintos kárt okozva szétbarmolták a régi ültetvényeket.

A bíróság most nem a friss ügyet tárgyalta, hanem a tavaly novemberi birtokháborítást, és ezzel kapcsolatban állapította meg, hogy jelenleg csak a Nemzeti Földalapkezelő és a régi bérlő, tehát a Kishantos biogazdaság között van jogviszony. A tavalyi pályáztatás nyertesei eszerint nincsenek birtokon belül, így nincs és nem is volt joguk bármit tenni a területen.

Advertisement

A bíróság szerint a becsatolt okiratok igazolták, hogy az új haszonbérlőknek tudomásuk volt arról, hogy a korábbi haszonbérlő nem adta vissza a perbeli földterületeket az államnak.

Kishantoson 21 éven át működött nemzetközi együttműködés eredményeként egy biogazdaság, tavaly azonban az NFA pályázatán tíz parcellára szabták a 452 hektárt, és pályáztatás után a földeket új gazdáknak osztották ki.

A kishantosiak szerint visszaélés történt, olyanok is nyertek, akik korábban soha nem foglalkoztak gazdálkodással, és nem is a közelben élnek. Ezért nem adták át a területet, és bíróságon támadták meg a döntést. Lassan el is indultak a perek, április 12-én, egy szombati napon azonban a pályázaton nyertes gazdák felmentek a földekre, és beszántották azokat. Ezzel a kishantosiak becslése szerint mintegy 140 millió forintos pusztítást vittek véghez.

Advertisement

Természetesen minden döntést lehet két- vagy akár többféleképpen is magyarázni. Bitay Mártonnak, a Vidékfejlesztési Minisztérium állami földprogramért felelős államtitkárának a verziója: a bíróság nem állapította meg, hogy a biogazdaságot korábban vezető kft. jogosult lenne a korábban bérelt földek használatára.

via: 444.hu

Fotó: Koppan Viktor/MTI