A NAV elnöke hétfőn az amerikai nagykövetségen járt, bizonyítékokat szeretett volna, de nyilván nem kapott. Megdöbbentő számára, hogy egy jogállamban ilyesmi lehetséges.

Vida Ildikó előzetes bejelentés nélkül jelent meg ügyvédje kíséretében a követségen, ahol összefutott André Goodfriend ügyvivővel is, aki éppen sétálni indult.

Vida látogatását a Hír TV rögzítette, és a riportból az is kiderül, hogy az amerikaiak vízumügyként kezelik az esetet, vagyis Vidának "kell bizonyítania, hogy nem lehet őt bűncselekménnyel gyanúsítani". Éppen ezért nem fognak bizonyítékokkal szolgálni, hiszen nem büntetőeljárásról van szó.

Ezzel vélhetően Vida ügyvédje is tisztában volt, így viszont a NAV-elnök futhat még egy kört a sajtóban, és elmondhatja, hogy őt bizonyítékok nélkül mocskolják. "Kvázi kabátlopási ügyről van szó" – mondta Vida Ildikó, aki szerint ő is és a NAV is áll bármilyen "szakmai" vizsgálat elé.