Gerillahorgászni mentem, és Budapest belterületén, egy masszív betonfal mögött kicsiny ékszerdobozba oltott titkos miniparadicsomot találtam. Tényleg gyönyörű, a titkos tó vize ráadásul tiszta és bármi élhet benne.

Ez városi gerillapecás sorozatunk második része. Ez volt az első. Titokzatos, romos gyárudvaron megbúvó rejtett tóra szerettünk volna menni ezúttal, de kiderült, sántitott az infó, így most egyedül vágtam neki egy másik tippnek, egy üres telken megbújó tavacskának.

Buda Z. kerületében járunk, a közelben óriás forgalmú főút, de ez a csendes mellékutca, mint neve is mutatja, csendes. A kiszemelt, hatalmas telket régi, masszív betonkerítés fogja körbe, de már innen látszik, hogy odabent komoly fák nőnek. Leállítom a motort, indokolatlan “okos”-nak nevezek egy kivételesen girhes fehér macskát, aztán megpillantom a lyukat. Bebújok, és anélkül, hogy 170 kilométert autóztam volna valami dohos, túlárazott parasztház miatt, máris itt vagyok a magyar Toszkánában.

Buja növényzet fogad, a távolban mezők és facsoportok, alattam a minivölgy alján pedig csinos tavacska csillog. Meg nem vakulok azért a csillogástól, mert a felém eső végét sűrű sásos-nádas borítja. A távolabbi sarkánál viszont nyílt víztükröt sejtek.

Kapásból látszik, hogy még a sás között is elég mély a víz ahhoz, hogy bármi megéljen benne. Ahol bebújtam, gondosan kitaposott ösvény vár, lemegyek rajta a partig, ahol egy mini sásöböl található, amiben jól láthatóan mások is horgásztak már előttem.

Beetetek két marék anyagot és elindulok felderíteni a terepet. A sisnyás sűrű, de nem hagyom magam és pár perc alatt eljutok nagyjából a tó közepéig.

Innen már jól látni, hogy titkos minitóhoz képest egészen komoly a nyílt víztükör, ráadásul a parton barkácsolt - majd idővel szétesett - horgászállás-szerűségek sorakoznak, és ami a legmegdöbbentőbb, a vártnál sokkal kevesebb a szemét. Ennek a teleknek konkrétan gusztustalan szermétbányának kéne lennie, de mégsem az.

Advertisement

Elfáradok a sisnyaharcban és megpróbálok innen a sűrűből horgászni. Nem nagyon megy, hiszen át kell dobnom egy sásfalon is, de azért egyből van kapásom csontkukacra, hogy utána azonnal beszakítsam az úszót.

Nem baj, élet van benne, az a lényeg. Átvágom magam még 50 méter dzsumbujon és már ott is vagyok a toszkán réten. A tó nagyon szép, ráadásul nem hínár nő benne, hanem valami olaszos dizájnú, leveleket növesztő, lilás árnyalatú vízinövény.

Lepakolok, beszórok megint pár marék etetőanyagot, és nekiállok a tesztpecának. Hamar van kapásom, de vagy húsz percen át csak egyre hevesebb kapásokig jutok, akasztás nélkül, pedig egészen apró a horgom. Úgy ráncigálják, mint tüntető öregasszony a melírozott tudósítót.

A víz valósággal nyüzsög a halivadéktól, ezek is kishalak lehetnek. Kettővel arrébb lépek, oda, ahol az elején egy közeli növénysziget túloldalára etettem.

Az első kapásom itt nem annyira heveskedő, mint az eddigiek, bevágok, valami vergődni kezd, mint Semjén Zsolt a Teszkóparkolóban, és már meg is van az első zsákmányom, a képen látható ezüstkárász.

Ezzel meg is tört a jég, innentől minden dobásra halat fogok. Nem nagyot, hanem csalihal méretű idegenhonos betolakodókat. Felteszek punkból két szem csontit, erre jön egy nagyobb is, úgy kétszer akkora, mint a fotón látható. Közben a szemközti part közelében valami komolyabb hal az oldalával megdönt egy sáscsomót, én meg izgatottabb leszek, mint Tiborcz István, ha elmegy a ház előtt egy rendőrautó.

Biztató, hogy az egyik itt horgászó a parton hagyta a kézműves merítőszákját is. A Légylárvák Poirot-jaként megszemlélem a pár itthagyott szemetet és megállapítom, hogy itt nem hajléktalanok, hanem polgári horgászok szoktak megfordulni, mert szeleteltsajtos és felvágottas zacskókat, illtve egy horgászbolti gilisztásdobozt is találok.

Advertisement

Tesztelni vagyok csak, úgyhogy 5-6 kárász után összepakolok és visszamegyek a sásos öblömhöz, vagyis visszabirkózom magam a sűrűben. Ahol, mint egy idő múlva meglepve rájövök, a szokásostól eltérően egyáltalán nincsen csalán. Még akkor is ennek örülök, amikor visszaérek a kiindulópontra.

A kis szabad lyukam tele van hallal, azonnal viszik az úszót, de sok a beakadás és a végén itt egy darab, a levegőből visszaeső ezüstkárászt tudok felmutatni.

Tesztelésnek ennyi pont elég volt. Ide vissza kell jönni, többen, rendes cuccokkal, és jól beetetve megnézni, él-e benne komolyabb hal. Elvileg biztosan, sőt a gyakorlatban is láttam egy olyan sásmozgást, ami tutira nem béka volt. Mert békából igen szép a felhozatal.

Advertisement

Átmászom a lyukon, felülök a robogóra, intek a girhes macskának és nekivágok. Tíz másodperc múlva egy nagyvállalat parkolója mellett húzok el és egy percen belül a főváros egyik legforgalmasabb, többsávos útján berregek.

Ezt csinálja utána bármelyik Toszkána!