Lehet persze mondani, hogy régen minden jobb volt, de azért vannak kivételek. Ilyen például az árvíz.

A történelmi háttérről, Wesselényi önfeláldozó tetteiről mindennyian tanultunk. (Aki nem emlékezne rá, itt felfrissítheti tudását: akkor 151 pesti lakos halt meg, 50-60 ezer ember vált hajléktalanná, 22 ezren pedig mindenüket elveszítették.)

Advertisement

Persze mint minden, ez is akkor válik kézzelfoghatóvá, ha összevetjük a jelenlegi helyzettel, vagyis a mai Budapesttel. Ahogy a Dunai szigetek blog írja:

"Pesten szigetszerűen kiemelkedő területek maradtak csupán szárazon ezekben a napokban: a Nyugati tér, Deák tér egy része, kisebb halmok a Parlament környékén, a Ferenciek terén, valamint a Nagymező utcától keletre eső magaslat. A Kőmíves utca (ma Andrássy út) torkolatában álló kis kápolna is megúszta az árvizet, az itteni menedék szerepet játszott abban, hogy a Bazilika később erre a magaslatra épült. "

Persze midnennél beszédesebb a mellékelt térkép, mely szintén ebből a posztból való. Ahogy nézem, mi még mellcsizmában be bírnánk jönni a szerkesztőségebe (feltéve, hogy midnannyian a Deák téren laknánk).

Kattintsatok rá, megnő! (A nyitóképen látható részlet meg természetesen kommentelhető.) Az utcaneveket külön érdemes böngészni, hiszen az 1938-as Némethy Károly féle A pest-budai árvíz 1838-ban című könyvből való az illusztráció.