Emlékeztek még a csodalóra? Az örök ígéretként megöregedett paripa tulajdonosát Mikóczy Zoltánnak hívták, és így évekkel a nagy dolgok után úgy bekerült megint a hírekbe, mint a sicc. Azt írja a Blikk, hogy egy banda tagjaként cukrozott, és elcsaltak 1,2 milliárdnyi áfát.

A cukorbuli egyébként köztudomásúan az EU-csatlakozás utáni idők olajszőkítése, rengetegen kerestek belőle rengeteget, ezek – akarom mondani: a gyanú – szerint Mikóczy is benne volt.

Advertisement

Az újságban azt olvashatni, hogy egy kiskőrösi és egy akasztói férfi irányította a bandát, amely főként Szlovákiából, Lengyelországból és Csehországból szerzett be kristálycukrot fiktív magyar gazdasági társaságok nevében. Az árut magyar cégekből álló hálózaton átfuttatták és fiktív számlákkal értékesítették belföldi vevőiknek, akik ebből szintén hasznot húztak.

Mikóczyra nem először csaptak le a hatóságok a törvény vaspallosával: még 2009-ben egy év és hét hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték Nagyváradon csődbűntett miatt.

Ahogy Szily az imént fogalmazott szokott lényegre törésével: igazi pán-kárpát-medencei menőről beszélhetünk esetében, aki felvidékiként Romániában is nagyot lavírozott, valamint az alföldi vállalkozók közé is sikeresen tagozódott be.

Advertisement

De nemcsak oda: Overdose-nak fénykorában Mikóczy mellett tulajdonosa volt 10-10%-ban:

  • a Magyarország CIG Pannónia Életbiztosító Zrt.
  • a Magyarország OTP Bank Nyrt.
  • a Magyarország MOL Nyrt.
  • a Magyarország Euroinvest Zrt.
  • a Magyarország Közgép Zrt.

Hát azok az idők elmúltak már, bár: 2014-ben Mikóczy Zoltán lova tiszteletére megalapította az Overdose-díjat, amelyet először 2014. szeptember 7-én adtak át a Kincsem Parkban.